Hogyan is indult el a Dióhéj?

Hogyan is indult el a Dióhéj?

Mi sem születtünk vállalkozónak, ahogy talán senki sem ebben az országban. Mindent magunknak kellett megtanítanunk, és az év első negyede szinte csak erről szólt. Fokozatosan alakult ki bennünk az az ideális termék, amit Magyarországnak adni szerettünk volna. Azt tudtuk, hogy van olyan nassolnivaló ötletünk, ami rendkívül egészséges, mindemellett mesefinom. De ehhez meg kellett találni a megfelelő csomagolást és elnevezést – ez önmagában is nehéznek tűnt – és hozzá kialakítani egy olyan üzleti modellt, amitől nekünk is megéri éjt nappallá téve dolgozni rajta.

Kőkemény tárgyalások

Nekiálltunk tárgyalni. Egyszerre öt-hat csomagolóval és még ennél is több nyomdával kezdtünk el egyezkedni, árajánlatokat kérni, majd azon csiszolni. Közben a formatervező folyamatosan igazított az elképzeléseink szerint a csomagoláson, ezáltal mindig újabb ajánlatokat kellett kérnünk, miközben kerestük a beszállítókat, az olajos mag- és szárított gyümölcs-kereskedőket úgy, hogy eközben minden nap tanultunk valami újat.

Stratégiák, tervek és a valóság

Ezzel párhuzamosan írtuk a stratégiákat. Marketingstratégia, kommunikáció stratégia, árképzési- és eladási terv, piackutatás és -elemzés, engedélyeztetés, jogi és gazdasági környezet megteremtése, majd a változások hatására mindegyiket kezdeni elölről. Már itt megálltunk volna a barátaink és rokonaink segítsége nélkül. Szeretteink vakmerőnek, bátornak és egy kicsit talán hülyének is tartottak minket, nekik is idő volt, mire elhitték, mi ebbe tényleg belevágunk. Utána viszont elhalmoztak tanácsokkal, konstruktív kritikával, javaslatokkal – és segítséggel. A Dióhéj ma semmi nem lenne a barátaink és a rokonaink támogatása nélkül.

Élelmiszert készít két irodista

A rengeteg tervezés után egyszer csak elindult élesben a folyamat. Meg kellett venni az alapanyagokat, és míg addig csak néhány deka mandulát vettünk, hirtelen lett 10 kiló, hozzá ugyanennyi kesudió és a többi alapanyag. Hirtelen kiderült, hogy 1000 darabot elkészíteni a finomságainkból nem olyan könnyű és nem is olyan izgalmas. Például 3 kg aszalt sárgabarackot felaprítani minden, csak nem izgalmas, pláne, ha mondjuk a kés sem igazán éles.

Hogyan kell exportálni?

Aztán azt az 1000 terméket el is kellene adni. Csakhogy mi korábban sosem foglalkoztunk értékesítéssel, kis túlzással én még egy hűtőszekrényt se tudtam volna eladni a Szahara-sivatagban. Ehhez hozzájön, hogy az élelmiszeriparban napról napra nehezebb eladni valamit, mert csökken a szavatossága. És ezeket a dolgokat vagy nem tanítják, vagy csak én nem figyeltem oda, mert én nem tudok piacolni, értékesíteni, pláne nem exportálni. De tényleg, valaki mondja már meg, hogyan kell exportálni?

Így lassan másfél évvel a legelső megbeszélésünk után már sokkal többet tudunk mindenről. Még mindig nem tartjuk magunkat dörzsölt üzletembernek, de azért elég jól eligazodunk a vállalkozói élet útvesztőiben. A blogunk Kezdetek nevű rovatában arról mesélünk, ami a leginkább meglepett minket a Dióhéj indulási időszakában – volt, hogy ezekre gyorsan tudtunk reflektálni, máskor pedig kicsit többet bénáztunk rajtuk. De a lényeg, hogy már tudunk nevetni ezeken a kezdeti nehézségeken.