Két új ízzel készültünk az őszre

2016.09.20. 14:42

Két új ízzel készültünk az őszre

Tavaszi zápor fűszere

Szójaszószos-fűszeres kesudió, földimogyoró, tökmag, aszalt vörösáfonya.

A thai konyha előszeretettel használt ízeiből alkottuk meg a Tavaszi zápor fűszere fantázianevű ínyencségünket, amihez hasonlóval egészen biztosan nem találkoztál még. Könnyed, laktató, salátához is kíváló és természetesen nem csak a távol-keleti ízek kedvelőinek ajánljuk.

A kóstolás után rögtön Shakespeare szonettje jutott eszünkbe, és úgy éreztük telitalálat: milyen költői kép jellemezhetné jobban ezt az üde nasscsomagot, mint a Tavaszi zápor fűszere?

Mustáros röppenő álmok

Mustáros-fehérborsos dió, mandula, földimogyoró, kesudió.

Megannyi próbálgatás során felfedeztük a fehérbors kellemes párosítását a mustárral, amit rászárítunk, nem pedig por formájában adunk hozzá, kifejezetten a természetesség nevében. Emellett büszkék vagyunk rá, hogy szakítva a konyhai hagyományokkal a diót nem édes környezetbe helyeztük, hanem sós alapanyagokkal kombináltuk.

Az elnevezés pedig Radnóti Miklós Tétova óda című verséből ered, mely különösen közel áll a szívünkhöz.


Radnóti Miklós: Tétova óda                                         William Shakespeare: 75. Szonett

Mióta készülök, hogy elmondjam neked                                   Az vagy nekem mi testnek a kenyér
szerelmem rejtett csillagrendszerét;                                          s tavaszi zápor fűszere a földnek;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.                            lelkem miattad örök harcban él,
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,                           mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
és néha meg olyan, oly biztos és örök,                                      csupa fény és boldogság büszke elmém,
mint kőben a megkövesült csigaház.                                          majd fél: az idő ellop, eltemet;
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött                                       csak az enyém légy, néha azt szeretném,
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.                                     majd, hogy a világ lássa kincsemet;
S még mindig nem tudom elmondani neked,                              arcod varázsa csordultig betölt,
mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,                                   s egy pillantásodért is sorvadok;
óvó tekinteted érzem kezem felett.                                              nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.                                     csak amit tőled kaptam s még kapok.
És holnap az egészet újra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó                                        Koldus-szegény királyi gazdagon,
versemben s mert ez addig izgat engem,                                     részeg vagyok és mindig szomjazom.
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
                        hűs tenyeredben.